2014. szeptember 7., vasárnap

Catrice Velvet Matt Al Burgundy

Sziasztok!


Kicsit felpezsdül az élet a blogon a következő napokban. Kezdésnek a mai napon a Catrice egyik legújabb szemhéjpúderéről olvashattok, holnap pedig a Maybelline Color drama ajakceruzát mutatom be Nektek! Sőt, holnapután még egy kis videóval is kedveskedek, amiről elmondhatom, hogy az eddigi legjobb lett szerintem! :)

Ha érdekel titeket mi a tapasztalatom erről a szemhéjpúderről, akkor kattintsatok a továbbra! :)





Először a színén ragadt meg a szemem, aztán azon, hogy matt. A poént lelövöm előre, nem matt, inkább szatén, de ezt már a nélkül látni, hogy felvinnénk. Lelövöm a másik poént: IMÁDOM!


Kezdeném azzal, ami egyből szembetűnt: nagyon könnyű eldolgozni. És nagyon keveset kell belőle használni! Aminek nagyon örültem, hogy nem néz úgy ki a szemem, mint akinek bemostak volna!

Textúrája nagyon finom, puha, kicsit talán krémesnek is mondható. Nekem egyáltalán nem porzik, viszont valakinél mintha azt olvastam volna, hogy nála igen. 



Tartóssága teljesen rendben van, simán kibírt 11 órát, najó talán az ARTDECO-s alapnak is lehet köze hozzá, de nem is kopott, ugyanolyan intenzív maradt egészen estig! 

Imádom, hogy ennyire kombinálható! Bézzsel, barnával és egy kis feketével bulizni. Lehet, hogy egy hasonló finishű sötétkékkel is kipróbálom majd! :) 


Egy dologban biztos vagyok, hogy meg kell szereznem a többi színt is! Kicsit sajnálom, hogy nincsen több sötétebb szín (barnán kívül) a kínálatban! Szerintetek melyik legyen a következő?



Végezetül a lényeg, amire mindenki várt már: 



Balra önmagában, jobbra alappal.


♥ Nektek megvan ez a púder? Hogy tetszik? Vélemény? :) ♥

15 megjegyzés:

  1. Jaj, istenem, de gyönyörű *.* Mondjuk a Sleek vintage romance palettájában van hasonló szín, bár az nem ennyire sötét. Ilyenkor úgy utálom, hogy nálunk nincs a közelben Rossmann, csak jóval messze tőlünk :/

    VálaszTörlés
  2. Meseszép színe van, megnézem élőben a többit is de egynek ezt biztosan elhozom!!!

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű, már a boltban is, amikor belenyúltam oda voltam érte, hogy milyen krémes és puha és pigmentált...de sajnos nincs szükségem egy újabb szemhéjpúderre, így otthagytam :/ :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű szín! :)
    De azt hiszem én sem fogom elhozni, mert a Sleek Vintage Romance palettában van hasonló szín, olyan gyakran pedig nem hordok ilyen sötét színt, hogy ezt is értelme lenni megvenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már régóta szemeztem azzal a palettával, de mindig letettem róla, így egy kicsit enyhül a hiánya. :)

      Törlés
  5. Csodaszép árnyalat. Megvan a Sleek VR palette, de én gondolkozok ezen. :D pedig olyan szín, ami nálam "meri vagy nem meri" kategória. :D

    VálaszTörlés
  6. Imádom a burgundit, az egyik kedvenc színem! Most kedvet kaptam a Sleek VR palettához, nem is emlékeztem, hogy van benne ilyen szín, ideje elővenni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy eszedbe jutott! :) Mindenképpen érdemes bőszen használni egy ilyen gyönyörű színt! :)

      Törlés