Sziasztok!
Már régóta szerettem volna egy kicsit személyesebb-lelkizősebb bejegyzést írni. Ti is írtátok, hogy szívesen olvasnátok többet rólam.
Valószínűleg észrevettétek, hogy kimaradt egy hét a blog életéből. Viszont azzal kezdeném az egészet, hogy volt már olyan, hogy azt éreztétek hogy valami hiányzik az életetekből? Mert én igen. Igazából, ha valaki kívülről szemléli az életemet, nem talál benne túl sok kivetni valót. Hiszen, van egy családom, egy vőlegényem, pár igazán közelálló barát. Van hobbim, nem is egy. Szerencsés vagyok, hogy egyetemen tudok tanulni. Illetve, bizonyos időközönként megengedhetek magamnak pár nem létszükséghez hozzátartozó dolgot.
Na de az éremnek két oldala van, amiről sokan nem tudtok. Most leírok pár dolgot, lehet, hogy lesz aki elpártol a blog mellől, de attól még ugyanaz vagyok, aki eddig írta azt a blogot, amit szerettek. Például, hogy dohányzom, nem fogom azt mondani, hogy szégyellem, mert nem. Van pár egészségügyi gondom, például PCOS, migrének, lelki terhek, amik fizikailag is kijönnek. Vannak félelmeim, hogy elcsúszok az egyetemmel, hogy biztos megfelelő emberekkel veszem-e körbe magammal. A családomban sose volt előttem egy tökéletes családmodell, amiről nem tehet senki, de felvetődik bennem a kérdés, hogy akkor én képes leszek-e rá? Sokszor megterhelő, hogy heti 7 órát utazgatok és ingázok 2 város között. Mindig-mindenhol másképp kell viselkedni, élni. Máshogy vagyok a kollégiumban a szaktársaim között, a párommal, a családommal. Így sokszor szegezem magamhoz a kérdést, hogy így hogyan is legyek önmagam?
Igazából kiskorom óta utálok másokat lelki szemetesnek használni, nem is fordul elő sűrűn, épp ezért állandóan magamba fojtom, ha bánt valami, vagy valaki. Úgy gondolom, hogy az én problémám, nekem kell megoldanom, másoknak is van elég gondjuk. Ezért csak nő és csak nő bennem az állandó feszültség, amíg el nem ér bizonyos állapotokat nálam. Például mindenkire támadok, haragos vagyok, dühös a világra és legfőképpen magamra, csak ezt sokszor nem vagyok hajlandó beismerni. A következő szint, amikor nem érdekel senki és semmi. Elvegetálok, saját magamat csak szürke árnyként követem. (Ez volt az elmúlt 1 hétben, amikor a blog is sanyarú sorsát élte) Sírnék, ordítanék, elbújnék, de főleg magam elől.
Lassan kezdődik a vizsgaidőszak, ennek is érzem az előszelét, csak azért visel meg, mert előre félek. Félek, hogy fogok helytállni, mert egész életemben meg akartam felelni, másoknak, magamnak, de annyira sokszor nem sikerült az élet számos területén. Adrenalin löketek százai, mint amikor beáll egy fehér zaj, mint régebben egy témazáró előtt, egy zh előtt, egy vizsga előtt. Hogy fogom elmondani? Mit fognak szólni? Tipikus kérdései a megfelelési vágynak.
Sokszor voltam és vagyok dühös. Sokszor volt ami táplálja ezt bennem. Sokszor nem tudok már uralkodni az érzéseim felett. Ha dühösen vitatkozok, akkor nem egyszer előfordul, hogy elsírom magamat, ami ugye aláássa a tekintélyemet. Nehéz így meggyőzőnek lenni.
De ilyenkor bevetem a trükkjeimet, például, amit most is csinálok, hogy leírom, azokat, amik bántanak. Teázok, kibeszélem magamból a dolgokat és azt játszom, hogy mindenben keresek valami jót. Fürdök egy hatalmasat, hogy kitisztuljanak a gondolataim, elhatározzam a következő lépést. Ja és szépítkezek. :)
Igazából, hogy már megírtam ezt a bejegyzést érzem, hogy kilábalok belőle. Pár nap és újra folytatok mindent, ott ahol abbahagytam. Köszönöm annak, aki ezt végig olvasta és még mindig érdemesnek talál arra, hogy továbbra is olvassa a blogot. (Addig is Twitteren és Instagramon többet jelentkezek, ezeket oldalt megtaláljátok.)
♥ Szép napot mindnekinek! ♥
Már régóta szerettem volna egy kicsit személyesebb-lelkizősebb bejegyzést írni. Ti is írtátok, hogy szívesen olvasnátok többet rólam.
Valószínűleg észrevettétek, hogy kimaradt egy hét a blog életéből. Viszont azzal kezdeném az egészet, hogy volt már olyan, hogy azt éreztétek hogy valami hiányzik az életetekből? Mert én igen. Igazából, ha valaki kívülről szemléli az életemet, nem talál benne túl sok kivetni valót. Hiszen, van egy családom, egy vőlegényem, pár igazán közelálló barát. Van hobbim, nem is egy. Szerencsés vagyok, hogy egyetemen tudok tanulni. Illetve, bizonyos időközönként megengedhetek magamnak pár nem létszükséghez hozzátartozó dolgot.
Na de az éremnek két oldala van, amiről sokan nem tudtok. Most leírok pár dolgot, lehet, hogy lesz aki elpártol a blog mellől, de attól még ugyanaz vagyok, aki eddig írta azt a blogot, amit szerettek. Például, hogy dohányzom, nem fogom azt mondani, hogy szégyellem, mert nem. Van pár egészségügyi gondom, például PCOS, migrének, lelki terhek, amik fizikailag is kijönnek. Vannak félelmeim, hogy elcsúszok az egyetemmel, hogy biztos megfelelő emberekkel veszem-e körbe magammal. A családomban sose volt előttem egy tökéletes családmodell, amiről nem tehet senki, de felvetődik bennem a kérdés, hogy akkor én képes leszek-e rá? Sokszor megterhelő, hogy heti 7 órát utazgatok és ingázok 2 város között. Mindig-mindenhol másképp kell viselkedni, élni. Máshogy vagyok a kollégiumban a szaktársaim között, a párommal, a családommal. Így sokszor szegezem magamhoz a kérdést, hogy így hogyan is legyek önmagam?
Igazából kiskorom óta utálok másokat lelki szemetesnek használni, nem is fordul elő sűrűn, épp ezért állandóan magamba fojtom, ha bánt valami, vagy valaki. Úgy gondolom, hogy az én problémám, nekem kell megoldanom, másoknak is van elég gondjuk. Ezért csak nő és csak nő bennem az állandó feszültség, amíg el nem ér bizonyos állapotokat nálam. Például mindenkire támadok, haragos vagyok, dühös a világra és legfőképpen magamra, csak ezt sokszor nem vagyok hajlandó beismerni. A következő szint, amikor nem érdekel senki és semmi. Elvegetálok, saját magamat csak szürke árnyként követem. (Ez volt az elmúlt 1 hétben, amikor a blog is sanyarú sorsát élte) Sírnék, ordítanék, elbújnék, de főleg magam elől.
Lassan kezdődik a vizsgaidőszak, ennek is érzem az előszelét, csak azért visel meg, mert előre félek. Félek, hogy fogok helytállni, mert egész életemben meg akartam felelni, másoknak, magamnak, de annyira sokszor nem sikerült az élet számos területén. Adrenalin löketek százai, mint amikor beáll egy fehér zaj, mint régebben egy témazáró előtt, egy zh előtt, egy vizsga előtt. Hogy fogom elmondani? Mit fognak szólni? Tipikus kérdései a megfelelési vágynak.
Sokszor voltam és vagyok dühös. Sokszor volt ami táplálja ezt bennem. Sokszor nem tudok már uralkodni az érzéseim felett. Ha dühösen vitatkozok, akkor nem egyszer előfordul, hogy elsírom magamat, ami ugye aláássa a tekintélyemet. Nehéz így meggyőzőnek lenni.
De ilyenkor bevetem a trükkjeimet, például, amit most is csinálok, hogy leírom, azokat, amik bántanak. Teázok, kibeszélem magamból a dolgokat és azt játszom, hogy mindenben keresek valami jót. Fürdök egy hatalmasat, hogy kitisztuljanak a gondolataim, elhatározzam a következő lépést. Ja és szépítkezek. :)
Igazából, hogy már megírtam ezt a bejegyzést érzem, hogy kilábalok belőle. Pár nap és újra folytatok mindent, ott ahol abbahagytam. Köszönöm annak, aki ezt végig olvasta és még mindig érdemesnek talál arra, hogy továbbra is olvassa a blogot. (Addig is Twitteren és Instagramon többet jelentkezek, ezeket oldalt megtaláljátok.)
♥ Szép napot mindnekinek! ♥
Hu Viki sajnálom hogy ilyen korszakodat éled most, viszont örömmel olvastam az utolsó mondatod, hogy kezdesz belőle kilábalni! Kisugárzásod nagyon erős, és határozott, tudom hogy minden aggály nélkül amit kigondolsz mit akarsz azt eléred, nem vagy az a típus aki feladja! Köszönöm, hogy megosztottad ezt velünk! Kitartást kívánok neked, és küldök egy nagy ölelést :)
VálaszTörlésDrukkolok, hogy sikerüljön kijönni a gödör aljáról. Az már jó, hogy mersz erről írni vagy beszélni, mert akkor magad is bevallod magadnak, hogy mi az, ami jó vagy nem. Csak annyit szeretnék mondani, hogy nem kell minden problémát csak és kizárólag egyedül megoldani, néha jól jönnek a "lelki szemetesek".
VálaszTörlésEgyáltalán nem lettél ettől más ember, és szerintem senki nem is lesz rólad más véleménnyel. Szimplán leírtad, hogy te is emberi lény vagy, aki nem tökéletes, néha fél és negatív érzelmei vannak, de ettől még nem vagy kevesebb, vagy rosszabb másoknál. Nagyon drukkolok én is, hogy kilábalj ebből a nehéz időszakból, de ahogy Azrail is célzott rá, erős lány vagy és túléled ezt az egészet is :) Szívből kívánom én is, hogy így legyen :)
VálaszTörlésÉn nem nagyon értem, hogy milyen problémával küzdesz, mert amiket leírtál, az kb. minden veled egy idős lányra érvényes: család, egyetem, tanulás, munka, barátok, stb.
VálaszTörlésNem írtál le semmi olyat, ami miatt bárki is elpártolna Tőled :)
Ez a félévem nekem is nagyon durva, az egyetemről rohangálok a munkába aztán vissza az egyetemre, a barátaimra nincs egy percem se, és ez engem is megvisel. De ennek az időszaknak is vége lesz egyszer, mint mindennek :) Ne csüggedj, próbálj pozitív lenni és ne agyalj sokat a dolgokon. :)
Szia! :) Én ugyan nem ismerlek és téged is csak nagyon régóta követlek! Csak azt szeretném mondani, hogy amit most érzel az csak egy állapot, elmúlik! De azt viszont Te döntöd el, hogy kezeled a szituációkat, hogy viselkedsz másokkal, hogy éled meg ezt az időszakot, csakis Te! Nem mondom, biztos nehéz most neked, mindenki mást ért nehézség alatt, de hidd el, hogy nagyon sokat számít a hozzáállásod, a gondolkodásod! Ha úgy érzed, hogy el fogsz veszni és nem fog sikerülni, beszippant ez az egész, akkor tényleg ez lesz! De ha lecsapsz az asztalra, hogy 'nah a kiskésit, belőlem nem esztek :D', akkor hidd el, hogy olyan erőre kapsz majd, hogy eszedbe se fog jutni, hogy nem sikerülhetnek dolgok! :)) Szerintem így állj hozzá, ez 100x jobb mint az önsanyargatás, önmarcangolás! Egy valakinek felelj meg csak: magadnak! Másokkal ne foglalkozz, mert mindenkinek, akinek csak szeretnél, akkorse tudnál megfelelni, ha 1000 lenne belőled! :) Fel a fejjel csajszi! Várjuk a posztokat!!! :)
VálaszTörlésTökjó, hogy ezt leírtad! Igazából ez alapján nekem úgy tűnik, hogy nagyon-nagyon sok mindenben egyezünk, megdöbbentően sok dologban, úgyhogy abszolút együtt érzek Veled, és ettől nemhogy elpártolok a blogodtól, csak még szimpatikusabb lettél nekem :)! Én is elég nehéz időszakomat élem, nekem is van egy nőgyógyászati betegségem, ami kihat bizonyos dolgokra, és rengeteg félelmem, amiken nagyon-nagyon nehéz átlendülnöm és felülemelkednem, de muszáj lesz, mert nagy szükségem lesz az erőre, optimizmusra és pozitív gondolatokra az elkövetkező hónapokban, úgyhogy csak ugyanezeket kívánom Neked is.
VálaszTörlésAmúgy nekem a blog nagyon jó "terápia", mivel lefoglalja a gondolataimat, és kevesebb időm jut agyalni más dolgokon :)!
Tiszta szívből a legjobbakat kívánom Neked :)!!!
Köszönöm lányok! Annyira jól esik, hogy ilyen aranyosak vagytok! <3
VálaszTörlésDrága Viki! <3 <3 <3 ez a hét nekem is erről szólt, a szívemből szóltál, de nem baj ha vannak ilyen napok, hetek kell ilyen is az embernek! Ettől vagy teljes, hogy néha nem találod önmagad! Szerintem egy csodálatos lány vagy és nagyon-nagyon örülök neki, hogy megismertelek! Ne add fel, mindig vannak hullámvölgyek, de Te egy annyira kitartó és eltökélt nőci vagy számomra, számomra hihetetlen, hogy mennyi mindent képes vagy a kezeid közt tartani és lenyűgöző, hogy milyen kedves és vidám vagy! Szóval fel a fejjel csajszi, és nagyon tetszett ez a kis poszt szerintem pont, hogy közelebb kerültél ezzel az olvasóidhoz! millió puszkó
VálaszTörlés